Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Minden második gyakornokunknak állást ajánlanak a cégek | Budapesti Metropolitan Egyetem

Minden második gyakornokunknak állást ajánlanak a cégek

Közel 300 szakmai gyakorlaton részt vett hallgatónk tapasztalataira voltunk kíváncsiak a legutóbbi kutatásunkban.

A válaszok alapján a cégek majdnem fele ajánl állást a gyakorlati idő eltöltése után – de persze ehhez teljesíteniük is kell a hallgatóknak. Erről megkérdeztük azokat a cégeket is, amelyek a gyakorlati helyet biztosították a diákoknak. Kiderült, hogy a nyelvtudás mellett elsősorban olyan készségeket várnak el a pályakezdőktől, mint az önállóság, az együttműködés, illetve a fogékonyság új képességek elsajátítására.



Tízből több mint nyolc cég interjún választ gyakornokot: volt olyan jelentkező, aki három körös személyes, kétnyelvű felvételiről számolt be, de ez nem egyedi eset. Ma már a gyakornokoktól is elvárják a nyelvtudást: a szakmai gyakorlat során már kétharmaduknak kellett idegen nyelvet használnia – de ez a kutatás szerint nem bizonyult nehézségnek, mivel szinte az összes munkaadó magas színvonalúnak vagy megfelelőnek tartja a gyakornokok nyelvtudását.

A cégek értékelik is a METU-hallgatók felkészültségét és hozzáállását: a válaszadók majdnem fele a gyakorlat lezárultával állásajánlatot is kapott az őt fogadó cégtől.

Akár kapnak állásajánlatot, akár nem, a hallgatók mindenképp profitálnak a gyakorlat során: a megkérdezettek elsősorban általános képességeikben – a munkához való hozzáállásban, önálló munkavégzésben, precizitásban, csapatmunkában, együttműködési készségben – éreztek személyes fejlődést, de hasznosnak találták a gyakorlatot az információk megszerzése és rendszerezése, és problémamegoldási képességük fejlesztése szempontjából is.



Ezek alapján a diákok közel 90 százaléka ajánlaná másoknak is a gyakorlati helyét, és a cégek 88 százaléka is hasonlóan gondolja: továbbra is szívesen fogadnak gyakornokokat a METU-ról.



Mint látjuk, a gyakornoki tapasztalat fontos lépés a karrier szempontjából, ezért is fektetünk nagy hangsúlyt arra, hogy hallgatóink értékes tudással, képességgel és a megfelelő attitűddel kezdjék karrierjüket.

Július 26-án megkezdődött a pótfelvételi időszak, amely újabb esélyt jelent a felsőfokú tanulmányok megkezdésére azoknak, akik nem jutottak be a normál felvételi eljárás során a megcélzott szakra, vagy csak most döntöttek a továbbtanulás mellett. A 2018-as pótfelvételi időszakban is várjuk a felsőoktatásban továbbtanulni vágyókat.

További információk a pótfelvételiről.

2018. 07. 26.

Hírek

Művészet
Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója

Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója

designdijhircsempe

Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója

Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója …

Művészet
Művészet
HUNGAROPACK STUDENT- csomagolástervezési pályázati eredmények

HUNGAROPACK STUDENT

hungaropackhircsempe

HUNGAROPACK STUDENT- csomagolástervezési pályázati eredmények

HUNGAROPACK STUDENT …

Művészet
Erasmus+ International Staff Training Week- ’Sustainable solutions in our everyday activities’ - a fenntarthatósági kérdések jegyében

A fenntarthatósági kérdések jegyében

sustaincsemphír

Erasmus+ International Staff Training Week- ’Sustainable solutions in our everyday activities’ - a fenntarthatósági kérdések jegyében

A fenntarthatósági kérdések jegyében …

Az Amazing AI és a METU közös konferenciát tartottak

2024. május 28-án került megrendezésre az "AI in Business" konferencia és workshop az Amazing AI és a METU közös közreműködésében.

mivancsemp

Az Amazing AI és a METU közös konferenciát tartottak

2024. május 28-án került megrendezésre az "AI in Business" konferencia és worksh …

Művészet
Brittnek Andrea - a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék vezetőjének doktori munkájából nyílt kiállítás a Tabán szívében

Brittnek Andrea - Tapintható fehérség – A design útja a fenntartható jövő felé - kiállítás a Virág Benedek Házban

brittneka-hir

Brittnek Andrea - a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék vezetőjének doktori munkájából nyílt kiállítás a Tabán szívében

Brittnek Andrea - Tapintható fehérség – A design útja a fenntartható jövő felé …

Művészet
A regionális divat körforgása- ERASMUS BIP program a METU-n

Erasmus BIP programot szervezett a Budapesti Metropolitan Egyetem ’Circularity in Regional Fashion’ / ’Körforgás a regionális divatban’ címmel, a Sapientia EMTE és az AMD Berlin egyetemek részvételével

bib csemp 05.29

A regionális divat körforgása- ERASMUS BIP program a METU-n

Erasmus BIP programot szervezett a Budapesti Metropolitan Egyetem ’Circularity i …

KommunikációÜzlet
Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

protokollhircsempe

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Vi …

KommunikációÜzlet
Művészet
Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallgatók tervezési projektjeit, valamint egy építészet jövőjéről szóló filmet mutat be.

fugametcsemp

Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallga …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...