Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Polish Signs | Budapesti Metropolitan Egyetem

Polish Signs

A BKF és a Lengyel Intézet együttműködésében, 2011-2013 között egy egyedülálló oktatási programsorozatra került sor Polish Masters címmel, melynek keretében három kiváló lengyel plakátművész, három jeles iskola képviselői, Władysław Pluta (Krakkó), Ryszard Kajzer (Varsó), valamint Tomasz Bogusławski (Gdańsk) tartott előadást és egyhetes workshopot az intézmény hallgatóinak. A kiállítás záró eseménye november 20-án, szerdán 18 órakor lesz.

A BKF Művészeti Intézetében három éven át megrendezett három workshop célja az volt, hogy megismertesse a magyar hallgatókat a legendás lengyel plakátiskola kortárs irányzatainak kiemelkedő képviselőivel, a lengyel plakát történetével, a lengyel plakátművészet kortárs trendjeivel, s egyúttal bepillantást adjon a plakáttervezés műhelytitkaiba.

A 20-i záróesten áttekintjük az eddigi workshopokat tartó professzorok életművét, és azután hallgatóink veszik át a szót egy kötetlen beszélgetés és vetítéssel tűzdelt élménybeszámoló keretében.

Csuport Andrea 3. éves Tervezőgrafika alapszakos hallgatónk, aki az Erasmus program révén a spanyolországi Logroño városában töltött az ottani művészeti főiskolán két szemesztert az elmúlt tanévben, előadást tart az ottani élményeiről, bemutatja ott készült munkáit, és megosztja velünk tapasztalatait.

Nagy Zsuzsanna 3. éves Tervezőgrafika alapszakos hallgatónk, aki ifjúsági csere keretében járt a törökországi Muş városában, arról a kurzusról tart előadást, amelyiken részt vett, és beszél benyomásairól, melyek az iszlám művészettel való találkozásakor érték.

Ehhez kapcsolódik Meryem Bektas török vendéghallgatónk, aki az Erasmus csereprogram keretében tölt nálunk egy szemesztert az Isztambuli Arel Egyetemről, és az ott folyó képzésről is fog beszélni.

Bővebben a közös projektről ITTITT, és ITT olvasható információ.



2013. 10. 14.

Hírek

Művészet
Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója

Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója

designdijhircsempe

Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója

Nemzetközi design díjat nyert a METU hallgatója …

Művészet
Művészet
HUNGAROPACK STUDENT- csomagolástervezési pályázati eredmények

HUNGAROPACK STUDENT

hungaropackhircsempe

HUNGAROPACK STUDENT- csomagolástervezési pályázati eredmények

HUNGAROPACK STUDENT …

Művészet
Erasmus+ International Staff Training Week- ’Sustainable solutions in our everyday activities’ - a fenntarthatósági kérdések jegyében

A fenntarthatósági kérdések jegyében

sustaincsemphír

Erasmus+ International Staff Training Week- ’Sustainable solutions in our everyday activities’ - a fenntarthatósági kérdések jegyében

A fenntarthatósági kérdések jegyében …

Az Amazing AI és a METU közös konferenciát tartottak

2024. május 28-án került megrendezésre az "AI in Business" konferencia és workshop az Amazing AI és a METU közös közreműködésében.

mivancsemp

Az Amazing AI és a METU közös konferenciát tartottak

2024. május 28-án került megrendezésre az "AI in Business" konferencia és worksh …

Művészet
Brittnek Andrea - a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék vezetőjének doktori munkájából nyílt kiállítás a Tabán szívében

Brittnek Andrea - Tapintható fehérség – A design útja a fenntartható jövő felé - kiállítás a Virág Benedek Házban

brittneka-hir

Brittnek Andrea - a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék vezetőjének doktori munkájából nyílt kiállítás a Tabán szívében

Brittnek Andrea - Tapintható fehérség – A design útja a fenntartható jövő felé …

Művészet
A regionális divat körforgása- ERASMUS BIP program a METU-n

Erasmus BIP programot szervezett a Budapesti Metropolitan Egyetem ’Circularity in Regional Fashion’ / ’Körforgás a regionális divatban’ címmel, a Sapientia EMTE és az AMD Berlin egyetemek részvételével

bib csemp 05.29

A regionális divat körforgása- ERASMUS BIP program a METU-n

Erasmus BIP programot szervezett a Budapesti Metropolitan Egyetem ’Circularity i …

KommunikációÜzlet
Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

protokollhircsempe

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Viselkedéskultúra Protokoll Verseny

Nagy sikerrel zajlott az idei, immár 12. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs és Vi …

KommunikációÜzlet
Művészet
Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallgatók tervezési projektjeit, valamint egy építészet jövőjéről szóló filmet mutat be.

fugametcsemp

Az építészet jövőjével kapcsolatos kérdéseket feszegeti a METU és FUGA kiállítása

2024. május 16-án nyílt meg a METU és FUGA kiállítása, amely belsőépítész hallga …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...